Ha az embernek szülinapja van, úgy érezheti, hogy egy napig övé a világ. Ajándékokat kap, tortát, meglepetés bulit szerveznek neki, elviszik szórakozni és még sorolhatnám. Azonban, amikor fordul a kocka és neked kell ajándékot venni, vagy tortát sütni, vagy valakinek partit szervezni, na, az már közel sem olyan egyszerű.
Mindannyian tudjuk, hogy az ajándék vásárlás, vagy éppen készítés nem mindig zökkenőmentes folyamat. Persze vannak olyan szuper kreatív emberek, akiknek ez sosem jelent gondot, de én személy szerint nem tartozom közéjük. Ha valakit jól és régóta ismerek, akkor azért nincs ötletem, mert már mindenfélével is megajándékoztam, ha pedig valakit kevesebb ideje tudhatok magam körül, akkor azért nehéz, mert nem tudom biztosra, hogy minek örülne. Aztán meg persze a tusfürdős, előre elkészített pipere csomagokat ajánlott kerülni, ha jót akar az ember.
Hasonló dilemmába kerültem a múltkor, amikor édesapám szülinapjára készültünk. Az elmúlt évtizedek alatt sosem volt gondom azzal, hogy mit is adjak neki, és mindig kreatívabbnál kreatívabb ajándékokat kapott tőlem, idén azonban az új munkahelyem miatt sokkal kevesebbet találkoztunk, így már egészen nehézkessé vált a döntés.
Egy kedves barátommal tárgyaltam ki a problémát, aki a lolmarkt.hu nevezetű oldalt ajánlotta nekem.
A cég egy egyedi pólókat és ajándéktárgyakat készítő webshop, valamint üzletlánc. Oldalukon megtalálhatóak egyedileg nyomtatott legény- és leány búcsús pólók, vicces pólók, bögrék, párnák és még ezer féle tárgy, amelyek remek meglepetésként szolgálhatnak.
Még 2012-ben nyitották meg első üzletüket, azóta pedig országszerte már 13 üzlettel rendelkeznek, illetve egy webshoppal, ahol minden már előre legyártott, készleten lévő terméket megtalálsz. Egyedi elképzelés megvalósítására is van lehetőség, ezt azonban csak az üzletekben tudod elintézni.
Sokáig nézegettem az oldalon a kategóriákat, míg végül úgy döntöttem, hogy a vicces pólók közül fogok egyet választani apának, hiszen ilyen jellegű ajándékot még sosem kapott, és tudom, hogy a tipikus, apás humorérzéke nagyon díjazna egy ilyen poénos felsőt.
A ruhadarabok mind prémium pamutból, vagy pamut-poliészter keverékből készültek, a mintákat pedig szitanyomással, vagy DTF nyomtatóval helyezik el az ajándéktárgyakra, így ha őket választod, a minőségtől sem kell tartanod.
Kiválasztottam a megfelelő grafikájú pólót, majd annak méretét is. Kicsit izgultam, hogy sikerül-e eltalálnom a megfelelő nagyságot, azonban megnyugtatott az oldal, hogy van lehetőség méretcserére 14 napon belül, ha a pólón még nem látszódnak a használat, vagy a mosás jelei.
Mivel szűkös a napirendem ezért a csomagautomatába való kiszállítást választottam, de ezen kívül elérhető a házhozszállítás is, valamint személyesen is átveheted a termékeket bármelyik üzletükben. A feldolgozás és a kiszállítás folyamata általában 1-3 munkanapot vesz csak igénybe, ez azonban eltérő lehet a karácsonyi, vagy valentin napi, továbbá egyéb különlegesebb időszakokban.
Szerencsére az én esetemben nem zavart be semmilyen ünnep vagy esemény, így valóban nagyon gyorsan megérkezett a csomag a kiválasztott csomagpontra. Otthon kicsomagoltam és átraktam egy díszes tasakba, a hétvégén pedig az ajándékozásra is sor került.
Hatalmas sikert aratott a póló, nem csak apánál, de az egész családnál. Sem a minőséggel, sem a mérettel nem adódott semmilyen probléma, így teljes mértékben meg voltam elégedve a szolgáltatással, és bátran kijelenthetem, hogy a lolmarkt.hu kihúzott a csávából.