Van ez a mondás, amely szerint a kevesebb néha több. Az utóbbi időben egyre gyakrabban jutott ez eszembe, és úgy gondolom, hogy jelenleg, a fogyasztói társadalom bűvkörében ez igazabb, mint valaha, de akkor volna csak igazán helytálló, ha azt mondanánk, hogy a kevesebb több. Néha nélkül.
Mindenki ismeri azt a szituációt, amikor egy olcsóbb és egy drágább termék közül kell választani. Gyakran inkább az olcsóbbat választjuk, ez esetben viszont számítanunk kell arra, hogy az adott termék nem lesz olyan jó minőségű, és rövidebb időn belül lesz szükség az utánpótlásra, mint a drágább termék esetében. Így hosszú távon a drágább termék éri meg jobban. Ezt a következtetést a legtöbben levonjuk, aztán valahogy mégis az olcsóbb termék kerül a kosarunkba.
Ismerek egy klassz online felületet, a VIP Casino oldalát, amelyik nem esett ebbe a csapdába, és évek óta megmarad inkább a kevesebb termék és magasabb minőség mellett. Lehet, hogy kevesebb így az érdeklődő is, vagyis jobban mondva a felhasználó, de az elmúlt évek megfigyelései alapján valószínűleg jobban járnak így. A VIP Casino csapata tehát kiállt a minőség mellett a mennyiséggel szemben, jó példát mutatva más, hasonló szolgáltatásokat nyújtó oldalak működtetőinek.
Mindig a magas minőséget keressük
De minket nem is annyira ez a jó példa érdekel, hanem inkább az, hogy tudjuk, hogy sok más oldalhoz képest a VIP Casino esetében tuti minőségre találunk. Nekünk ez elég is, hiszen amellett, hogy tudjuk, hol keressük a magas minőséget, azt is tudjuk, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek számára fontosak ezek az értékek, és tudjuk, hogy más vállalatoktól is elvárhatjuk ugyanazt. Ezért is keresem inkább midig a magas minőséget magam is.



